Nagykikinda - A kökény városa
A város nevét a magyar kökény főnévből származtatják. 1423-ban Nagkeken néven említi egy oklevél. A középkori település a török korban elpusztult, 1751 és 1753 között délről érkezett szerb határőrökkel telepítették újra. A pozsareváci béke után elvesztette határőr-település arculatát és a szerbek mellé nagyszámban érkeztek magyar és német telepesek. 1774-ben önálló közigazgatási egység, a nagykikindai kerület központja lett. 1848. április 14-én véres népfelkelés volt a városban. 1849. március 23-án itt verte szét Perczel Mór csapata a szerb felkelőket. Az 1876-os megyerendezés során a várost a teljes kerülettel együtt Torontál vármegyéhez csatolták. Több művész és tudós szülővárosa egyben és érdekesség még, hogy Európa két megmaradt, működőképes szárazmalmának egyike itt található. Nagykikinda (szerbül Кикинда / Kikinda) ma Szerbiában, a Vajdaság keleti részén, az Észak-bánsági körzet közigazgatási központja.
Megújult a várpalotai Zichy-kastély és a falai között működő Trianon Múzeum
Az újjászületett, műemléki védettségű Zichy-kastély és a benne működő Trianon Múzeum – a magyar nemzet számára sorsdöntő éveket bemutató –, megújult kiállításaival a Kárpát-medencében egyedülálló „zarándokhelyként” várja ősztől a látogatókat.
Nagykikindai szerbek
Szerb-magyar kapcsolatok, -testvérvárosok.
A külhoni magyar könyvkiadók múltja és jelene
Bár a trianoni békediktátum után nagy hagyományokkal rendelkező, felbecsülhetetlen szellemi értékeket képviselő könyvkiadók kényszerültek az utódállamok fennhatósága alá, de a mostoha körülmények ellenére is jelentős értékekkel gazdagították és gazdagítják ma is az egyetemes magyar kultúrát. Rovatunk a legjelentősebb külhoni magyar könyvkiadók múltját és jelenét mutatja be.
Programajánló
- Ma minek mennénk múzeumba?
„Múzeumba vele!” – szoktuk mondani az elavultnak gondolt dolgokra, legyenek azok tárgyak, vagy számunkra nem kedves, eszméikben meghaladottnak vélt személyek. Az antik görögök mintha megesküdtek volna, hogy tönkreteszik az eljövendő nemzedékek ifjú éveit: az elolvasandó filozófusok és drámaírók mellé odarakták a geometriát, a rím nélküli, de lábakkal bíró verseket, felismerendő oszlopfőket, és mindezt megkoronázták az osztálykirándulásokat szürke unalomba fojtó múzeumokkal. Nem mentség, hogy számukra még a Μουσεῖον a művészetek istennőinek, a múzsáknak a kultuszhelye, temploma volt.
Magyarok nemzedékei többnyire kötelező jelleggel, iskolai keretek közt ismerkedtek meg a múzeummal, és ez a találkozás ritkán jelentett friss, tudásvágyat gerjesztő élményt. Kongó termek, beazonosíthatatlan funkciójú tárgyak, érthetetlen, hosszú vagy érthetetlenül hosszú feliratok, kötelező megilletődött csend, amire a kísérő tanárok és a teremőrök örök szövetsége szigorúan ügyel. Csak a tárlatvezető beszélhet, aki már maga is unja az egészet, de vannak rosszabb helyek is, és a nyugdíjig már csak kihúzza valahogy. Jobb esetben még nem fásult bele a közgyűjteményi dolgozók kilátástalan és megfizetetlen robotjába, ezért lelkesen magyaráz az osztály érdeklődő stréberének, akinek szemüvegében talán ott tükröződik a saját jövője is. A többség menne már, hátha lesz idő a büfére, mielőtt bepréselődnek a zsongó buszba, ami talán a legjobb része az egész napnak, de sajnos csak a következő múzeumig tart, amiben majd kötelezően meg lehet csodálni a csipke- vagy metszőolló gyűjteményt (de a cé osztálynak sokkal rosszabb, velük tesztet irat a buszban az elhangzottakból az ofő).
Ismerős az élmény? Az idők azonban változnak. A jó hír az, hogy az ország múzeumai sorra újulnak meg, még jobb, hogy ezek sorában ott van a Trianon Múzeum is, a legjobb pedig, hogy 2023 szeptemberében ötéves kényszerszünet után intézményünk megnyitotta kapuit.
A megújult Trianon Múzeumtól idegen a kripták csendje, nincsenek poros tárlók, helyette filmek, animációk, látvány- és hangkavalkád idézik fel nemzeti történelmünk sorsfordító időszakát. Lelkes tárlatvezetők és múzeumpedagógusok, interaktív, élménydús bemutatók várják a látogatókat.
Irány Várpalota!
Limpár Péter