Magyar művelődési helyek, intézmények

Egység Magyar Művelődési Egyesület, Nagykikinda

Minden jeles évfordulót, megemlékezést ünnepélyes keretek között tartanak meg és a tagokkal együtt emlékeznek. A színjátszók, József Attila Színtársulat kora tavasszal tart bemutatót, majd részt vesznek a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozóján, vendégszerepelnek a nyár folyamán, illetve Budapestre utaznak a Magyar Művek Szemléjére. A néptáncosok, Róna és Egyedem-begyedem néptáncegyüttesek májusban szoktak koncertet adni és bemutatják, hogy mivel foglalkoztak az évadban, júniusban viszont fellépnek a Gyöngyösbokrétán, valamint a nyár folyamán ők is vendégszerepléseket vállalnak a Délvidék különböző településein, Magyarországon és Romániában is. Az Őszirózsa asszonykórus évente két teadélutánt szokott tartani az egyesületben, ahova meghívják a délvidéki kórusok képviselőit. Minden évben részt vesznek a Durindón, az utóbbi években pedig Soltvadkerten szoktak vendégeskedni. Az Egység ME-ben szervezik meg a Népdalkórusok Nemzetközi Találkozóját. A Viola kézimunkacsoport szorgos tagjai kiállításokat szoktak szervezni, valamint délvidéki és nemzetközi kiállításokon is jelen vannak.

Cím: 23300 Nagykikinda, Dositej utca 38.

Telefonszám: +381230421161

motthonki@gmail.com

egysegme.org

Múzeumok, gyűjtemények

Nemzeti Múzeum Nagykikinda

A múzeum 1946. november 7-én nyitotta meg kapuit. Hat különböző részleggel rendelkezik az intézmény: ezek a régészeti, néprajzi, történelmi, természetrajzi, művészeti és pedagógiai részlegek. A múzeum működése a három környező önkormányzat, Nagykikinda, Ada és Csóka városaihoz köthető. 2006 óta pedig itt található meg az egyik legjobb állapotban lévő mamut csontváz egész Európában.

Cím: 23300 Kikinda, Trg Srpskih Dobrovoljaca 21

Telefon: +381 230 421 239

http://www.muzejkikinda.org.rs

Nyitvatartás: keddtől szombatig délelőtt 10 órától este 20 óráig.

Terra Museum, Nagykikinda

A Terra Szépművészeti és Iparművészeti Központja egy kulturális intézmény, amely három különböző részből áll: a Terra Galériából, a Terra Stúdióból és a Terra Múzeumból. A Terra Központ elsődleges tevékenységei közé a kiállítások tartoznak, amelyek a Terra Galériában láthatóak. A központ emellett foglalkozik nagyszabású, nemzetközi szobrász kiállítás megrendezésével is.

Cím: 23300 Nagykikinda, Trg srpskih dobrovoljaca 25

Telefon: +381 230 426 508

http://www.terra.rs

E-mail: office@terra.rs

Színházak, koncerttermek

Nemzeti Színház Nagykikinda - Narodno Pozorište Kikinda

A 19. század első felében már több próbálkozás is volt a városban a színházi élet elindítására, a század közepén meg is alakult az első színtársulat. Többféle csoport alakult, de végül 1950-ben megalakult az Országos Amatőr Színház, amely a várostól 1992-ben kapta meg a professzionális státuszt. Az előadott darabok terén mindig törekedtek a sokszínűségre, klasszikusok és kortárs művek egyaránt feltűnnek a repertoárban.

Cím: 23300 Nagykikinda, Trg srpskih dobrovoljaca 28

Telefon: 0230/422-638

http://narodnoozoristekikinda.org.rs

E-mail: biletarnica@pozoristekikinda.rs