Nagykikinda

Kárpát-medencei magyar hálózat
magyarjelenlet@magyarjelenlet.hu

Magyar művelődési helyek, intézmények

Egység Magyar Művelődési Egyesület, Nagykikinda

Minden jeles évfordulót, megemlékezést ünnepélyes keretek között tartanak meg és a tagokkal együtt emlékeznek. A színjátszók, József Attila Színtársulat kora tavasszal tart bemutatót, majd részt vesznek a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozóján, vendégszerepelnek a nyár folyamán, illetve Budapestre utaznak a Magyar Művek Szemléjére. A néptáncosok, Róna és Egyedem-begyedem néptáncegyüttesek májusban szoktak koncertet adni és bemutatják, hogy mivel foglalkoztak az évadban, júniusban viszont fellépnek a Gyöngyösbokrétán, valamint a nyár folyamán ők is vendégszerepléseket vállalnak a Délvidék különböző településein, Magyarországon és Romániában is. Az Őszirózsa asszonykórus évente két teadélutánt szokott tartani az egyesületben, ahova meghívják a délvidéki kórusok képviselőit. Minden évben részt vesznek a Durindón, az utóbbi években pedig Soltvadkerten szoktak vendégeskedni. Az Egység ME-ben szervezik meg a Népdalkórusok Nemzetközi Találkozóját. A Viola kézimunkacsoport szorgos tagjai kiállításokat szoktak szervezni, valamint délvidéki és nemzetközi kiállításokon is jelen vannak.

Cím: 23300 Nagykikinda, Dositej utca 38.

Telefonszám: +381230421161

motthonki@gmail.com

egysegme.org

  • Előző
    Múzeumok, gyűjtemények
  • Következő
    Magyar művelődési helyek, intézmények

Mit érdemes megnéznem?

idegenvezetők, templomok, emlékhelyek.

Hol egyek?

éttermek, vendéglők, menzák, cukrászdák.

Hol aludjak?

szállodák, hostelek, panziók, vendégszobák, vendégházak, apartmanok és egyéb szálláshelyek.

Ki fog segíteni?

autószerelők, háziorvosok, fogorvosok, taxisok, jogászok, rendőrök, határtőrök, pénzügyőrök.

Hol vásároljak?

áruházak, boltok, piacok, kézművesek, őstermelők.

Hol szórakozzak?

színház, koncert, sport, mozi, egyéb szórakozóhelyek.

Üzleti lehetőség

gazdasági tanácsadás, pályázatok, kamarák, gazdasági szervezetek, vállalkozók, vállakozások.

101 külső magyarországi település weboldala egy rendszerben.
Dunaszerdahely, Temerin, Szováta, Kolozsvár, Kassa, Ruszt, Lőcse, Szabadka, Marosvásárhely
Összes település >>


    Helyi időjárás

    Útvonaltervező

A legkeresettebb termékek

A Kárpát-medence útikönyv:

A Kárpát-medence turisztikai térképe:



Magyar Jelenlét Honlap család

A Kárpát-medence Intézet által létrehozott száznál több web oldal, amely a kárpát-medencei magyar jelenlét fenntartását és növelését, a Kárpát-medencében élő magyarok és nem magyarok közötti új típusú kapcsolatok kialakítását, a kárpát-medencei integráció új platformjainak a megteremtését tűzte ki céljául.


Kárpát-medence Intézet


Hírlevél

Iratkozzon fel, hogy az elsők között értesüljön újdonságainkról!

Kapcsolat adatok

Kárpát-medence Intézet Nonprofit Kft.
 
Levélcím: 8100 Várpalota, Gróf Apponyi Albert liget 1.

Távbeszélő: 88/372-721
 
Villámposta: karpatmedenceintezet@gmail.com
  • Home

Magyar Jelenlét Honlap család